15. See you soon

   See you soon

A következő egy órából szinte már csak pillanat képek maradtak meg. Odáig teljesen meg van, ahogy a földön fekszem...
Láttam ahogy Harry kicsavarja David kezéből a pisztolyt, és el is hajítja azt messzire. Niall és Harry lefogták David-et, én pedig megpróbáltam feltápászkodni, de a rajtam fekvő Ed nem mozdult. Kimásztam a bátyám alól, és csak ekkor vettem észre a vértócsát. Nyeltem egy nagyot. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak.
A vöröske zavarodottan nézett fel rám, nem értette azt a mérhetetlen félelmet a szemembe, de mikor végig nézett magán, rájött, hogy mi a baj. A sokktól pármásodpercig nem érezte a sebet, de mikor felnézet rám, már látszott az arcán az a hatalmas fájdalom.
-Úristen.-állt meg mellettünk Harry.-Lilly, hívd a mentőket!-kiáltott rá a lányra Harry, én pedig meg sem bírtam mozdulni. A könnyek folytak végig az arcomon, ahogy néztem a haldokló bátyámat.
-Sarah, te mocskos ribanc! Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Ezért fogadtunk be, és ápoltunk? He?-ordítozott David, akit közben Niall próbált lefogni.
-Tarts ki, Ed. Kérlek, tarts ki.-fogta a legjobb barátja kezét Harry.
-Sarah, ne sírj.-mondta Ed erőtlen hangon, miközben felnézett rám.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő alatt ért ki a mentő, de azt tudom, hogy mikor Ed-et berakták a kocsiba, már nagyon gyenge volt, és a mentősök sem ígértek túl sok jót.
-Sarah.-szólt Ed erőtlen hangon, immáron a kocsiba.-Megígérsz nekem valamit?-nézett rám ismét, mire én csak bólintottam.-Ne tedd ezt magaddal. Az én kis húgom többet érdemel. Te ennél sokkal jobb vagy.-fogta meg a kezemet, és az utolsó csepp erejével megszorította. 

-A mai napig nem tudom, hogy honnan tudott a drogos-piás ügyeimről, még az is lehet, hogy csak megérezte ezt az egészet, hisz sosem beszéltem róla neki, de egy biztos, neki köszönhetem, hogy most itt ülök.-vizsgálom a kezemet, mintha csak valami érdekes lenne rajtuk.

A következő kép ami beugrik, az már kórházban töltött nap. Egész nap a kórház folyosóján ültem, vártam, hogy végre valaki kijöjjön, és azt mondja, hogy minden rendben, bemehetek Ed-hez, de ez nem történt meg.
Harry ott volt végig velem, nem tágított. Niall és Lilly délután haza mentek, apáék pedig csak este értek oda, hisz csak akkor értesültek erről az egészről.
Emlékszem, hogy pontosan éjfélt ütött az óra, mikor a főorvos kijött a műtőből, és hozzánk lépett. Mind a négyen felálltunk, és reménykedve néztük a doki arcát, de nem szolgált jó hírekkel.
-Túl sok vért vesztett. Nem tudtuk megmenti. Sajnálom.-mondta. Erőtlenül rogytam térdre, és tört ki belőlem az az órák óta visszafojtott zokogás.

-"2013 június 25. 23:50 perckor Edward Christopher Sheeran-t elvesztettük." Ez állt a zárójelentésben.-sóhajtok.-Soha többé nem mentem vissza New York-ba. Ed temetése után elküldtek elvonóra és pszichiáterhez. Niall-t, Harry-t, Zayn-t, Liam-et, Louis-t, Elliot-ot, és Lilly-t akkor láttam utoljára.-fejezem be a történetet.-Hát, ez lenne az, hogy hogyan vesztettem el a bátyámat, a szerelmemet, és a legtöbb barátomat.-törlöm le azt az egy könnycseppet az arcomról, amit kiengedtem.
-Sajnálom, hogy felszaggattam a régi sebeket.-néz rám fancsali képpel Ryan.
-Történt ami történt, el kell fogadnom. Változtatni már úgy sem tudok rajta.-állok fel.
-Mész?-lepődik meg kissé.
-Igen, még ki szeretnék menni a temetőbe, és elintézni ezt-azt.-magyarázom.
-Holnap találkozunk.-mosolyog. Legszívesebben azt mondanám, hogy 'Nem, Ryan. Nagy eséllyel soha többé nem találkozunk', de ha ezt mondanám, nagy eséllyel rákérdezne, hogy miért, és a tervemet nem fogom elmondani neki.
-Holnap.-bólintok halvány mosollyal az arcomon.
Alig két óra múlva már a temető meleg talaján ülök, közvetlen Ed sírja előtt. Üveges tekintettel bámulom a sírkövet, amire arany betűkkel felvésve a bátyám neve.
-Nemsoká találkozunk.-nyomok egy puszit a feliratra, és felkapom a földről a gitártokot. Alig ötpercnyi sétára van innen egy híd, oda igyekszem. Próbálok nem nagy feltűnést kelteni, hisz Ed halála óta sokkal többen ismernek fel.
Amint a hídközepére érek, megállok. A hídnak szerencsére végig olyan korlát szerűsége van, ami vastag, kb. egy méter széles, így könnyedén feltudok rá állni majd.
Előveszem a telefonomat, és kikeresem Elliot számát.
"Szia. Tudom, hogy több mint öt éve nem beszéltünk már, így csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönök mindent, amit értem tettél. A fiadat is puszilom. Idővel még találkozni fogunk, de addig is vigyázz helyettem is anyára. xx".
A következő szám amit keresek, az Niall-é. Nem volt szívem kitörölni a telefonszámát, így a mai napig benne porosodik.
Hirtelen fogalmam sincs, hogy mit írjak, így csak lehunyom a szememet, és felsóhajtok.
"Köszönök mindent. Nem tudom, hogy ez számít e már valamit, de sajnálom azt a pofont. Szeretlek. Sarah. xx."
Ötletem sincs, hogy ezek a számok élnek e még, így csak reménykedni tudok, hogy megkapják a búcsú üzeneteimet.
Lerakom a korlátra a telefonomat, majd kiveszem a tokból Nigel-t, és okvetlenül is elmosolyodom. Ez az ütött kopott gitár velem volt kis koromtól kezdve, és most velem is fog odaveszni. Hm. Ez csak szerintem ironikus kissé?
A nyakamba veszem a hangszert, pengetek rajta párat, majd felmászom a korlátra, és lefogom a húrokat.
-Shut the door.-énekelem a Moments-et. Több ember is felfigyel a hangomra, így mire a szám végére érek, kisebb ember tömeg van körülöttem. Családok, gyerekek, öltönyös emberek, és néhány korombeli srác is érdeklődve figyel. Mindenki mosolyog. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem.
-I’ll find the words to say, before you leave me today.-pengetek egy utolsót a gitáron, majd a nyakánál fogva felemelem a levegőbe. A kisebb tömeg ujjong, fütyül, tapsol. Hirtelen meglátok egy ismerős arcot, ahogy próbál előtörni az emberek között. Ötletem sincs, hogy Niall hogy keveredhetett oda a sok ember közé, de kapucnival a fején próbál felém jutni.
-Sarah, fogalmam sincs, hogy mire készülsz, de felejtsd el!-lép elém, mire én elmosolyodom, és lehajolok hozzá. A régi szőke tincsekből már szinte semmi sem látszik, de a sötét barna hajtincseiből is csak pár darab lóg ki a kapucni alól. Pár pillanatig csak az égszínkék szemét fürkészem, majd nyomok egy puszit a szájára.
-Köszönök mindent. Tényleg.-mosolyodok el.-Viszlát Nialler.-egyenesedek fel, és hátra lépek egyet.
-Sarah?-fürkészi az arcomat rémülten.-Prücsök?
Ismét elmosolyodom ennek a szónak a hallatán.
-Szeretlek, Niall.-lépek hátra még egyet, majd egy utolsót, és a kezembe a gitárral zuhanok a mélybe.
Érzem, ahogy Niall még utánam kap, és keservesen ordít, de már késő.
-Prücsök?-hallom Ed hangját. Hirtelen kinyitom a szememet, de csak a hatalmas fehérséget látom.
-Ed?-forgolódom, mire végre szembe kerülök a bátyámmal. Vörös haja most is ugyan olyan kócosan áll, mint mikor utoljára láttam. Kék szemével szomorúan néz rám.
-Miért tetted ezt magaddal, prücsök?-néz rám továbbra is.
-Nem bírtam azzal a tudattal élni, hogy miattam kellett meghalnod.-folynak a könnyek ismét az arcomon, de most már a meg könnyebüléstől, hisz ennyi idő után végre újra láthatom azt az embert, aki nekem a legtöbbet jelenteti.
 -Semmi baj.-ölel magához szorosan.
-Nagyon fájt, Ed.-zokogok.
-Shh. Tudom.-simogatja a hajamat.-De most már nem eshet bajod. Nem hagyom. Itt vagyok...

14. They were a couple... or they are...

 They were a couple... or they are...

Már nem aludtunk vissza, hanem Niall és Ed leültek videó játékozni, én pedig reggelig néztem őket. Sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mit is kellene csinálnom, de akárhány lehetőséget is felvetettem, mind zsákutcába vezetett. Valakit így is úgy is meg kell bántanom, most már csak azon múlik az egész, hogy kik jelentenek nekem többet: azok az emberek, akikkel felnőttem, vagy azok akik a legnagyobb bajban felkaroltak, ápoltak, és segítettek. 
-Ed.-szólaltam meg hirtelen.
-Hm?-lövöldözött tovább a vöröske.
-Taylor-al mi lett? Úgy értem, kibékültetek? Csak mert nem nagyon követtem az eseményeket.-magyaráztam.
-Öhm, mondjuk úgy, hogy... öhm...-gondolkodott.-Nem.-mondta ki végül, mire Niall felnevetett.
-Tay most Harry-vel van együtt. Mondjuk, senki sem fűz hozzájuk sok reményt.-nevetett Niall továbbra is, majd felcsillant a szeme.-Jut eszembe. Elmehetnénk valamerre este, mit gondolsz?-nézett rám, de csak egy pillanatra, ugyanis a játék miatt rögtön visszatapadt a szeme a TV-re.
-Rendben, benne vagyok.-mosolyodtam el. Pont abban a pillanatban csöngettek, de mivel a mellettem ülő két kocka nem mozdult, nekem kellett felállnom, és kinyitnom az ajtót. Hozzá tenném, pizsamában.
-Öhm. Hello.-pislogott rám Lilly furcsán.-Bocs, lehet, hogy rossz házba csöngettem be.-nézte a ház számot, mire én felnevettem.
-Nem, Lil. Jó házhoz csöngettél.-mosolyogtam, Lilly pedig immáron kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Sarah?-döbbent le teljesen.
-Igen, ki más?-nevettem, majd szorosan átöleltem a régi barátnőmet.
-Annyira hiányoztál.-szipogta, mire én elmosolyodtam.
-Te is nekem.-mondtam. 
Még ha csak egy pillanatra is, de minden tökéletes volt. 
Jó pár percig csak így álltunk az ajtóba, ölelkezve, majd miután Lilly kisírta magát, bementünk a házba, de legnagyobb meglepetésemre az előbb még videó játékozó két srác eltűnt.
-Sarah, mond, hogy ez nem utcai ruha.-nézett végig rajtam Lilly nevetve.
-Nem, dehogy!-nevettem én is.-Megyek felöltözöm. Mindjárt jövök.-szaladtam fel az emeletre, ahol rögtön meg is kaptam arra a választ, hogy hova tűntek a fiúk. Niall-t a folyosó találtam, neki préselődve a falnak.
-Hát te meg mit csinálsz?-néztem rá kérdőn, de ő csak befogta a számat.

-Tippelhetek?-néz rám Ryan.-A szájával?-nevet.
-Nem, kivételesen a kezével.-mosolygok, de ez már olyasmi mosoly amilyenre Ryan számít, hisz mindjárt elérek a legfájdalmasabb részhez. Ahhoz a részhez, amit talán sosem fogok elfelejteni.

-Ha Lilly kérdezi: nem vagyok itt. Oké?-nézett mélyen a szemembe, mire én lehámoztam a kezét a számról.
-Mégis miért?-értetlenkedtem.
-Majd megbeszéljük. A lényeg, hogy nem vagyok itt.-ismételte meg az előző mondatát, én pedig bólintottam.
Belépve a szobámba, rögtön a (még) összecsomagolt bőröndömhöz sétáltam, és gyorsan felkaptam egy lenge összeállítást.
Körülbelül az öltözködés felénél járhattam (ha jól emlékszem csak egy bő póló volt rajtam, gatya még nem), mikor kopogtak.
-Bejöhetek?-hallottam Ed hangját.
-Attól függ.-rángattam fel gyorsan magamra a gatyát.
-Ezt igennek veszem.-nyitott be, mikor pont sikerült felerőlködnöm magamra a ruha darabot.
-Bírom, mikor így spontán rám nyitsz.-néztem rá csípőre tett kézzel.-Körkérdés: Niall miért nem akar találkozni Lilly-vel?-dobáltam rá az ágyamra a cuccokat, miközben Ed felkapta a teló töltőjét a szekrényemről.
-Mert együtt voltak.-mondta, mire én lefagytam. 
-Mi?-kérdeztem vissza, mintha csak rosszul hallottam volna, amit Ed mondott.
-Jártak úgy két hétig, de ezt majd Niall elmeséli. Már így is túl sokat mondtam.-sétált ki a szobámból, de mielőtt becsukta volna az ajtót, vissza nézett rám.-Mondjuk ha téged is úgy összetör, mint azt a szegény lányt, akkor neki sem marad ép csontja abba biztos lehetsz.-mosolygott rám, majd becsukta az ajtót, én pedig csak ott álltam a szobámban, kérdésekkel a fejembe. Mégis mi történt az elmúlt egy évben, amiről még tudnom kellene?
Megráztam a fejemet, és én is kiléptem a folyosóra. Niall-t már nem találtam ott a falnál, ami szintén kissé meglepett, de mikor lesétáltam a földszintre, rögtön megtudtam, hogy a szőkeség hol bujkált. Lilly-vel majd felfalták egymást.
Eszméletlen fájt látni a legjobb barátnőmet, és a szerelmemet egymás karjaiban, de ez ismét ráébresztett valamire: semmire keresi valóm nem volt ott.
Mikor Niall észre vett, ellökte magát Lilly-től, és riadtan fordult felém, de mielőtt bármit is mondhatott volna, én elé léptem, és teljes erőmből megpofoztam. A srác a meglepettségtől hátra esett, egyenesen Lilly lábaihoz, aki szintén riadtan nézett rám.
-Én azt hittem, hogy barátok vagyunk.-ráztam a fejemet lesajnálóan, majd vissza sem nézve kisétáltam a házból. Szét sem nézve elindultam a hosszú utcán, és nem érdekelt, hogy Niall és Lilly a nevemet ordítozták.
-Sarah!-hallottam immáron Ed hangját. Erre a hangra szinte automatikusan fordultam meg, de ekkor a vöröske már csak alig két méterre volt tőlem.-Feküdj!-kiáltott rám, és rám vetette magát. Abban a pillanatban sütöttek el egy fegyvert.

-Nem vagyok benne biztos, hogy innentől kezdve már hallani szeretném.-nyel egy nagyot Ryan.
-Ez már a vége. Nincs sok hátra.-sóhajtok.

13. Naked... khm... Shirtless love

 Naked... khm... Shirtless love

Pár másodpercig csak Niall arcát bámultam majd a fejemmel a ház felé intettem.
-Inkább menjünk be, oké?-javasoltam, mire a szőkeség felállt, és visszamentünk a házba, egyenesen a nappaliba. Ott lehuppantam a kanapéra, és megütögettem a mellette lévő helyet, hogy ő is üljön le, de Niall csak a fejét rázta.
Néhány pillanatig ismét csak a szőkeség gyönyörű kék szemeit bámultam, majd felsóhajtottam.
-Niall, fogalmam sincs, hogy mit mondjak.-ráztam a fejemet.-Majdnem egy év telt azóta a csók óta, de én még mindig nem tudtam lezárni ezt az egészet magamban. Fogalmam sincs, hogy miért, hisz odakint már vár rám más, de egyszerűen nem tudom csak úgy eldobni ezt az emléket.-magyaráztam.-Nem tudok felejteni.-néztem fel rá hirtelen, de ő még mindig engem bámult. 
-Nem kell felejtened.-rázta a fejét.-Senki sem kérte, és nem is fogom, hisz én sem akarok felejteni.-hajolt közelebb hozzám. Ismét megcsókolt, de most nem hagytam, hogy elengedjen. A karomat a nyaka köré fontam, ő pedig a jobb kezével támaszkodott a kanapén.
Abban a pillanatban nem érdekelt se David, se az ajtóban álló Ed, és az sem, hogy mi fog történni, ha Niall elenged. A pillanatnak akartam élni, és meg is tettem. Az az alig fél perc egy örökké valóságnak tűnt.
Niall elvált tőlem, és a homlokát az enyémnek támasztotta. 
-Szeretlek.-nézett mélyen a szemembe.
-Én is szeretlek.-mosolyodtam el.
-Ne zavartassátok magatokat, én itt sem vagyok.-vágott át a nappalin Ed feltartott kezekkel, mire én felnevettem.
-Igen, ezt én is így gondoltam.-kiáltottam a konyhába belépő bátyám után, de ő vissza sem nézett, csak bemutatott nekem.
-Hol tartottunk?-fordult ismét felém Niall, és a szememet kezdte fürkészni.-Ohh, meg van.-mosolyodott el, majd ismét megcsókolt. 

-Talán ha ez nem történt volna meg, nem csak én ülhetnék most itt.-sóhajtok szomorúan.


Niall és Harry nálunk töltötték az estét, és hát mit ne mondjak, Niall-el nagyon összemelegedtünk, viszont a srácoknak csak este tűnt fel, hogy nem lesz elég hely mindenkinek, így valakinek valakivel kell aludnia.
-Bevállalom, hogy Sarah-val alszok.-tette fel a kezét kapásból Niall.
-HAHAHAHAHAHAHAHAHA nem.-reagálta le gyorsan Ed a haverját, mire Niall-nak aláb hagyott a lelkesedése. 
-Én megpróbáltam.-nézett rám szét tárt karokkal a szőkeség.
-Niall, tied a vendég szoba. Harry, te az én szobámba, én meg Sarah-nál, oké?-osztogatta a szobákat Ed, mint egy póker játékos a kártyákat. Mindenki bólintott.
Úgy tíz óra körül mindenkinek sikerült megtalálni a szobáját, és szépen lassan nyugovóra tértünk. Vagyis inkább csak a többiek, mert Ed kitalálta, hogy ő akkor most Monopoly-zni akar, így nekem éjfélig társasoznom kellett egy óriás gyerekkel.
-Nyertem!-örvendezett Ed, mikor már negyedjére nyert.
-Oké, nyertél. Ismét. Nem aludhatnánk végre? Fáradt vagyok.-ásítottam álmosan.
-Aludj csak. Én még összepakolok.-mosolygott rám, mire én bedőltem az ágyba, és azzal a mozdulattal el is aludtam.

Nem az ágyamban ébredtem, hanem egy sikátorban. Tél volt, jéghideg, és hó szállingózott. Túl ismerős volt nekem az a sikátor. Tudtam, hogy már jártam ott.
-Prücsök?-hallottam Ed hangját, mire riadtan fordultam hátra.-Miért teszed ezt magaddal? Miért hagyod, hogy egy olyan srác befolyásoljon be, mint David?-nézett rám lesajnálóan.
-Miért?-lépett elő Niall is, és most is ott volt mögötte az a lány. Kéz a kézben léptek elő.
-Nem tehetek róla! Belekényszerített ebbe az egészbe!-sírtam.
-Prücsök, nem ismerek rád. Nem tudom elhinni, hogy hagytad.-rázta a fejét Ed.
-Sarah! Kicsim!-fogta meg a vállamat David, én pedig ismét riadtan fordultam hátra, de nem a párom állt velem szembe, hanem egy szörnyeteg.-Készen állsz végleg átállni hozzánk?-kérdezte eltorzult hangon.
-Választanod kell!-jelent meg Sophie és Grety David mögött.
-Prücsök, gyere vissza hozzánk! Ez a te igazi otthonod!-lépett mellém Ed, és ő is megfogta a vállamat.
-Mi jobban szeretünk! Mi karoltunk fel, mikor senki sem törődött veled!-mondták az egyik oldalról Sophie-ék.
-Prücsök, mi szinte a testvéreid vagyunk! Nem dobhatsz el minket ilyen egyszerűen!-mondta a másik oldalról Harry. 
Mind két oldalról folyamatosan érveltek, én pedig csak a fejemet kapkodtam, a végén már szinte forogtam.

-Csak egy álom volt, igaz?-néz rám kérdőn Ryan.
-Természetesen.-bólintok.

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamon, és néztem körül. Nem mentem sehova. A szobámba voltam. 
Ed békésen szunyókált mellettem, és nem voltam szívem felkelteni, így óvatosan kimásztam az ágyból, és lesettenkedtem a konyhába. A hűtőből kivettem a tejet, meg a szekrényből egy poharat.
Mégis mit jelenthet ez az álom? Választanom kéne a régi és az új barátaim között? Egyáltalán Niall miért volt azzal a lánnyal? Mit jelent az a lány? Talán azt, hogy nem kéne ismét kockáztatnom? Nem akarom ismét elveszteni Niall-t. Talán vissza kéne költöznöm ide, Suffolk-ba? Nem vagyok benne biztos, hogy visszaszeretném kapni a régi, fájdalmas életemet, de most már New York-ba sem akarok visszamenni. Most mégis mi a fenét csináljak?
-Te vagy az egyetlen lány, akinek még a kócos haj is dögös.-ölelt át hátulról Niall, mire én összerezzentem.
-Megijesztettél.-nevettem.
-Az is volt a célom.-puszilgatta a nyakamat. A hideg kirázott az érzéstől.-Rosszat álmodtál?-kérdezte szomorúan, mire én felsóhajtottam, ugyanis ismét eszembe jutott az álom.
-Igen.-bólintottam szomorúan, miközben Niall csak tovább puszilgatta a nyakamat. Okvetlenül is elmosolyodtam.-Viszont Ed mindjárt le fog jönni a lépcsőn, és akkor neked annyi.-fordultam meg immáron nevetve, de mikor szembe találkoztam azzal a gyönyörű kék szempárral, már az sem érdekelt volna, ha ránk gyújtják a házat, nem hogy Ed.
-Hogy ez a lány honnan tud ilyeneket, azt nem tudom, de jók a megérzései.-nevetett mellettünk Ed, mire mi Niall-al elváltunk egymástól.
-Kérsz forró csokit?-néztem kérdőn Ed-re, hogy így is tereljem kissé a témát.
-Aha. Jól esne.-nyújtózott nagyot, én pedig lopva kihasználtam az alkalmat, hogy Niall-re nézzek, aki csak kacsintott egyet. Ekkor tűnt fel csak, hogy egyik srácon sincs póló.

-Akkor már csak azon imádkoztam, hogy nehogy anya lejöjjön, elszörnyülködjön, hogy én két félmeztelen pasival állok a konyhába, még ha az egyik srác a bátyám is.-nevetek.
-Az lett volna még szép, ha Harry jön le meztelenül.-köszörüli meg a torkát Ryan, mire én meg jobban nevetek.
-Hát még ha apám.-vágom rá hirtelen, de nevetés helyett mind ketten lefagyunk, és fapofával összenézünk. Jó pár másodpercre beáll egy fajta kínos csend, de végül egyszerre nevetünk fel.

12. The same smile with a new guy

 The same smile with a new guy

Pár pillanatig csak döbbenten fürkésztem felváltva a két srác arcát.
-Ha most megmondanám, hogy ki vagyok, nagy eséllyel rögtön rám vágnád az ajtót.-mosolyodtam el halványan, Ed-nek pedig kikerekedett a szeme.-Kérlek, ne erősen.-léptem hátrébb egy lépést feltartott kezekkel, és hátra is estem volna, ha Ed meg nem fog, és nem ölel magához rögtön.
-Sarah, azt hittem sosem látlak többet.-ölelt magához még szorosabban, mire én ismét elmosolyodtam, és a nyakába fúrtam az arcomat.
-Én meg azt hittem, hogy rögtön rám fogod vágni az ajtót, annyira utálsz.-suttogtam.
-Egyáltalán nem.-tolt el magától.-Sőt, sajnálom azokat a hülyeségeket, amiket a fejedhez vágtam.-nézett mélyen a szemembe.
-A testvérek veszekszenek, majd kibékülnek.-vontam meg a vállamat.-Egyébként meg megérdemeltem.-tettem hozzá.
-Nem érdemelted meg.-vágta rá rögtön, majd összehúzott szemöldökkel végig mért.-Veled meg mi a  fene történt? Hogy nézel ki?-lépett hátrébb pár lépést nevetve, hogy rendesen megnézhessen.
-Ha beengedsz, elmesélek mindent.-nevettem én is, mire Ed odébb állt az ajtóból. A mögötte álló Niall döbbenten nézett rám, majd mikor beléptem a házba, rögtön átölelt.
-Hiányoztál.-suttogta, mire én ismét elmosolyodtam.
-Te is nekem.-suttogtam én is, majd eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.-Majd beszélnünk kellene.-mondtam, mire ő csak bólintott. Elléptem Niall-től, és besétálva a nappaliba, ledobtam a táskámat a kanapéra.-Anyu, megjöttem!-kurjantottam be a konyhába, mire anyu mindent eldobva szaladt ki az említett helységből, és ölelt át szorosan.
A következő két óra arról szólt, hogy szülőknek meséltem az olyan dolgokról, amik nem rontottak a jó kislány imidzsemen, aztán felvonultam a szobámba, hogy kipakoljam a cuccaimat. Természetesen Ed követett engem, és becsukva a szobám ajtaját, lehuppant az ágyra.
-Oké, hallottuk a 'Jó kislányos' verziót, és most hallhatjuk az igazságot.-csapta össze a tenyerét, de a mosoly rögtön az arcára is fagyott, mikor levettem a pulcsimat, és meglátta a kezemet.-Istenem, mond, hogy az filctoll.-fogta a fejét, és félig eltakarta a szemét, hogy ne lássa a tetkókat.
-Remélem, hogy a te jobb kezed is az.-emeltem fel a jobb kezét a srácnak, ami szintén tele volt tetoválva.
-Jogos.-húzta el a száját.-De te akkor is csak 16 vagy! Nézd meg, hogy nézel ki!-kezdett el kiakadni.-Sarah, miért teszed ezt magaddal?
-Először is.-emeltem fel a mutató ujjamat.-Úgy baszom el az életemet, ahogy akarom, köszönöm, meg tudom csinálni egyedül is. Másodszor is. Nehogy már pont te oktass ki a tetoválásokról, oké?-néztem rá dühösen.
Ed pár másodpercig csak riadtan fürkészte az arcomat, hisz nem nagyon tudta hova tenni az ingerültségemet, pedig nagyon egyszerű oka volt. A drog és a pia.
-Megváltoztál.-mondta szomorúan.
-Csodálkozol?-nevettem fel.-Ed, a fejemhez vágtad, hogy nem vagyok a testvéred, és hogy a miattam lett kitalálva az, hogy a vöröseknek nincs lelkük!-emlékeztettem a srácot.-Mit gondolsz, miért lett befestve a hajam? Mondjuk, ehhez képest mégis az én kezemre van az tetoválva, hogy "Elbasztam".-böktem a karomon lévő tetkóra, mire Ed felhúzta a pólója ujját.
-Hát, pont nem.-bökött ő is a felkarján virító tetoválásra. Ugyan az a szó volt mind kettőnk karjára varratva.-Nem csak te basztad el, én is.-tűrte vissza a pólója ujját, és most már ő is nyugodtabb hangon beszélt.-Egyébként, oké, igazad van. Pont nem nekem kéne kioktatnom erről.-bólogatott.-Sajnálom, hogy rossz testvér vagyok.-húzta el a száját, mire én felnevettem.
-Ezt most úgy mondtad, mintha én jobb testvér lennék.-néztem rá mosolyogva.
-Ebben is hasonlítunk.-nevetett, majd fel emelte a kezét, én pedig nevetve belecsaptam, de olyan szerencsétlenül, hogy átestem a táskámon, egyenesen rá Ed-re.
-Látod? Már járni sem tudok miattad!-böktem mellkason nevetve.
-Persze, ez is miattam van! Fogj már rám mindent!-lökött le magáról, mire én leestem a padlóra.
-Miattad van minden!-feküdtem immáron a földön, Ed pedig felém állt, és eléggé viccesen nézett ki, így még jobban elkezdtem röhögni.
-Tudom. Miattam vagy itt.-nézett le rám grimaszolva.
-Részben miattad is, nyomi.-ütöttem meg a vádliját, de ő ezt meg sem érezte.
-Jól van, gyere, prücsök. Harry meg Niall lent vannak, és ránk várnak.-nyújtott felém a kezét, majd felsegített a földről.
-Prücsök. Hm. De rég hívtak már így.-mosolyogtam, miközben felugrottam Ed hátára.
-Most ezt komolyan gondoltad?-nézett át a válla fölött lesajnálóan, mire én bólogatni kezdtem.-Jó, legyen neked gyerek nap.-karolta át a combomat, és lecipelt a földszintre.
Kint a kertben Harry fetrengett a füvön, a telefonját nyomkodva, Niall pedig idegesen ült az egyik kinti széken, és rám várt. Várta, hogy végre beszélhessen velem, és tisztázhassuk az egy éve történteket.

-Ez már az a bizonyos hét, igaz?-néz rám Ryan, mire én csak bólintok.
-Igen, sajnos ez már az.-nyelek egy nagyot.

Ed lerakott a földre, én pedig rögtön Niall-hez léptem.
-Szia.-nézett fel rám a szőkeség halvány mosollyal az arcán. Hihetetlen, de az alatt az egy év alatt semmit sem változott a mosolya. Akkor már egy híres popsztár ült mellettem, nem pedig egy olyan srác, aki alig más féléve jött ki az X Factor házból. Külsőre lehet, hogy sokat változott, de a mosolya ugyan az maradt. Ugyanaz a mosoly ült ki az arcára, amibe én beleszerettem.

11. I'm not the same person anymore!

Szóóóóóóóval. Csak két dolgot szeretnék mondani. Az egyik az, hogy nagyon jól esett az a két komment, és köszönöm szépen őket. :) Másik. Sajnos akár tetszik, akár nem, lassan vége a történetnek. Lesz még körülbelül három-négy, max öt rész, aztán befejezem ezt a blogot. Ohh, és előre szeretnék szólni, hogy sírós vége lesz. :/

 I'm not the same person anymore!

Gondolkodás nélkül elkezdtem szaladni a másik irányba, a csarnok melletti sikátor felé, hisz nagyon jól tudtam, hogy hol a hátsó kijárat.
Látnom kell Niall-t. Beszélnem kell vele. El kell mondanom neki, hogy szeretem, és, hogy sajnálom. Muszáj. Nem tudom miért, de muszáj.
Mikor befordultam a sarkon, nem kellett sokat futnom ahhoz, hogy meglássam a hátsó kijáratnál álló három ismerős személyt, és... és egy lányt. Niall jobb oldalán tisztán ki lehetett venni egy szőke, gyönyörű lányt.
Amint megláttam őket, megálltam. Ismét lefagytam.
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy melyik fájt jobban. Niall-t látni egy másik lánnyal, vagy boldogan látni, nélkülem.
Könnyek gyűltek a szemembe amint megláttam őket. Mellettük Ed és Elliot nevettek. A vöröske kezében a meggyújtott cigaretta utolsó darabja füstölgött, amit abban a pillanatban el is dobott, majd elindultam be az épületbe.
Alig ötven méterre voltam tőlük, mikor a lány belépett az ajtón. Ismét rohanni kezdtem, de most már úgy, hogy a könnyek folytak az arcomon.
Mikor Niall is besétált az épületbe, Elliot kiszúrt engem. Egyenesen a karjába szaladtam. Éreztem, ahogy a srác egy pillanatig habozik, aztán szorosan magához ölel.
-Sarah, mégis mit keresel itt?-suttogta, de én megszólalni sem bírtam a könnyeimtől. El sem mertem hinni, hogy felismert, és igaz, hogy csak fél év után, de végre ismét a biztonságos karjaiban érezhettem magamat.-Shh. Semmi baj.-simogatta a hátamat.-Sarah, figyelj rám.-tolt el magától hirtelen, hogy a szemembe tudjon nézni.-Most erősnek kell lenned. Tudom, hogy fáj, de el kell minket felejtened.-fürkészte az arcomat szomorúan.
-Mi? De mégis miért? Én nem akarlak téged elfelejteni.-ráztam a fejemet automatikusan, akárcsak egy kis gyerek.
-Ne kérdezz semmit, kérlek.-sóhajtott.-Légy jó, és vigyázz magadra.-nyomott egy puszit a homlokomra, akárcsak a reptéren.-Remélem még találkozunk, de szépen kérlek: ne keress se engem, se a többieket.-kérlelt, mire én fájdalmasan bólintottam.-Szeretlek.-ölelt át utoljára szorosan, majd vissza sem nézve, bement az épületbe.
Ott álltam az éjszaka közepén, egy sikátorban, New York közepén, összetörve, könnyezve, és megmozdulni sem bírtam, de egy dologra rájöttem abban a pillanatban. Elliot-nak igaza van. El kell őket felejtenem, bármennyire is fáj, és bármekkora lehetetlenségnek is hangzik, meg kell próbálnom. Ha Ed-nek és Niall-nek sikerült, nekem miért ne menne?
-Sarah, végre meg vagy!-futott belém David nevetve.-Tudod te, hogy mennyire meg...-fordított maga felé, majd összehúzott szemöldökkel nézett rám.-Mi történt? Miért sírsz?-nézett rám meglepetten, mire én csak megtöröltem a szememet.
-Nem érdekes. Menjünk, oké?-intettem a fejemmel a másik irányba, David pedig csak bólintott.

A következő pár hét eléggé érdekesen alakult. Mivel a karácsonyt New York-ban töltöttem, anyáékkal csak telefonon beszéltem, kívántam boldog karácsonyt, és előre boldog új évet is. 
Szent este Chris-ékkel voltam, másnap Sophie-val meg Grety-vel, harmadnapot pedig David-el töltöttem. Az ajándékok eléggé érdekes alakultak, ugyanis mivel Chris-éknek alig volt pénzük, el sem vártam, hogy vegyenek valamit, egy egyszerű vacsora tökéletesen elég volt nekem, de nem, ők akkor is vesznek valamit, és úgy gondolták, hogy jó poén lesz elvinni engem vidámparkba, mint egy öt évest. Jól gondolták. Nagyon élveztem.
Mivel Sophie-ék nem engedték meg, hogy akármit is vegyek nekik (mondjuk egyébként sem voltam abban a pénzügyi helyzetben), így másnapot jótékonykodós napot tartottunk, mivel Grety kijelentette, hogy Karácsony van, így szánjuk meg a hajléktalanokat, vigyünk nekik ételt, meg takarót. Az ötlet jó volt, így hát egész nap New York utcáit jártuk paplanokkal, teával, meg étellel. Jó volt látni az idős emberek arcán azt a mérhetetlen boldogságot, amit az ajándékunk okozott nekik.
Miközben az egyik aluljárót jártuk a lányokkal, egy fiú banda mellett haladtunk el, akik hangosan röhögni, és cukkolni kezdtek minket.
-Anyuci kicsi lánya bedühödött, hogy nem iPhone 4-et, hanem csak iPhone 3-at kapott karácsonyra, mire ő sértődöttségében leköltözött az aluljáróba?-röhögött rajtam az egyik srác, de én nem törődtem velük, hanem a tőlük alig 15 méterre lévő, földön ülő bácsihoz léptem.
-Nem tetszik fázni?-térdeltem le elé, mire ő rám emelte a tekintetét.
-De, eléggé.-bólintott.
-Tessék.-nyújtottam felé a takarót, és a meleg teát, ő pedig csak elmosolyodott.
-Megtanulhatnák az emberek, hogy nem szabad külsőre megítélni minket.-mondta, mire én elmosolyodtam, és felálltam a földről.
-Boldog karácsonyt.-mosolyogtam a bácsikára.
-Neked is, aranyom.-mosolygott ő is, én pedig visszaléptem Sophie-ékhoz, de közben rá pillantottam arra a 7 srácra. El szégyellték magukat, felénk sem néztek.
-Legalább a mai napnak is volt valami haszna.-vigyorgott Grety.-Menjünk haza.-intett, mi pedig követtük ki a kocsihoz.
A harmadik napot ugye David-el töltöttem, és ez a nap érdekesen alakult, ugyanis a karácsonyi ajándékom eléggé (hogy is mondjam) furcsára sikeredett. David kitalálta, hogy menjünk el este egy kajáldába, mert valami fontosat akar mondani. Eléggé értetlen fejjel néztem egész nap, de ő nem szólt semmit, egészen estig. Akkor elmondta, hogy mit akart: szerelmet vallani. Az nap este bevallotta nekem, hogy szeret, és akkor már az sem érdekelte, hogy megszakad-e a kapcsolatunk, de nem bírta tovább. Erre nekem volt egy roppant egyszerű válaszom: megcsókoltam.

-És így jöttél össze azzal az emberrel aki hatalmas veszélybe sodort.-fejezi be helyettem Ryan a mondatot.
-Az még később van.-legyintek.-Egyébként meg ki is meséli a sztorit?-nézek rá kérdőn.

Szóval, összejöttem David-el, aki tényleg hatalmas veszélybe sodort. Suli után mindig vele, és az ő társaságával lógtam, így idővel Sophie-éktól is eltávolodtam. David szép lassan belerángatott a drogos, tetkós, és piás ügyeibe. Már a szülinapomra nem is emlékszem. Vagyis, bocsánat, arra emlékszem, hogy Ed-et fel akartam hívni (ugyanis ugyan azon a napon születtünk), hogy boldog születésnapot kívánjak neki, de David kiverte a kezemből a telefont, így az Elliot által kapott telefonomnak is annyi lett.
Miután összejöttem David-el, többé egy percre nem gondoltam Niall-re. Nem érdekelt többé, hisz a stadion mögött tisztán láttam, hogy más lányokkal teljesen jól el van, hát minek is rágódjak rajta? Ott volt nekem David.
Vissza térve a drogokra, és a többire, hogy őszinte legyek, David annyira belerángatott ebbe az egészbe, hogy nyár elejére függőnek lehetett volna nyilvánítani (hozzá tenném, hogy abban az évben, februárban töltöttem be a 16-ot), és az a legszomorúbb az egészben, hogy Chirs-nek és Taylor-nak fel sem tűnt az egész. Vagy csak nem érdekelte? Ki tudja. 
A nyárra nem akartam haza utazni, hisz immáron minden ahhoz a városhoz kötött.

-Egyébként ez eléggé ironikus, hisz az előtt majdnem egy évvel még Angliával voltam ugyanígy.-teszem hozzá nevetve.

Tehát nem akartam haza utazni, de anyáék telefonáltak, hogy szeretnének látni, meg minden, így muszáj volt végül Suffolk-ba utaznom, egy hétre. 
Az utazás előtti héten nem találkoztam David-el, csak Sophie-val meg Grety-vel lógtam, és próbálta nem inni. Rettenetesen féltem attól, hogy észrevesznek rajtam olyat is, amit nem kellene, így egész az út idegeskedéssel telt.
Mikor megérkeztem Suffolk-ba, vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Lesz egy egész hetem arra, hogy összefussak azzal az összes emberrel, akiket valaha a barátaimnak, és a családomnak hívtam, azokkal az emberekkel, akik ez alatt az egy év alatt egyszer sem kerestek, hisz a telefonnak két vége van, nem? Nem csak nekem van kezem, hogy a mobilom után nyúljak, és tárcsázzam a (régi) barátaim számát.
Ahogy álltam a házunk előtt, hátamon a gitárral, kezemben a táskámmal, egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Most mégis mit csináljak? Egyáltalán miért jöttem haza? Hisz nem az vagyok aki voltam! Talán már soha többé nem leszek az az ember, aki majdnem egy éve elköltözött innen!
Nagy nehezen rávettem magamat, hogy párlépést előre lépjek, és becsöngessek. Lehunyt szemmel sóhajtottam egy nagyot, majd lenyomtam a csengőt. Pár másodperc múlva az ajtó kinyílt, nekem pedig a lélegzetem is elállt egy pillanatra. 
-Segíthetek?-nézett rám kérdőn az a rég nem látott égszín kék szempár. Vörös haja most is kócosan állt, és a szemüvege mögül vizslatott engem. Mögötte egy másik ismerős személy jelent meg, mire a szívverésem felgyorsult. Egy éve nem éreztem már ezt az érzés.

10. New city, new school, new me... or wait. What?

 New city, new school, new me... or wait. What?

Mikor a suli elkezdődött, mondhatom, semmi kedvem nem volt egy ilyen nyár után ismét az iskola padot koptatni. 
Mikor először besétáltam az iskola épületében teljesen idegen érzés fogott el. Új város, új iskola, új emberek... Utáltam az egészet úgy ahogy volt. A kedvem akkor sem lett jobb, mikor végig mentem a folyosón, és mindenki engem méregetett. Persze, hisz én voltam a különc... ismét.
Belépve az osztályterembe, minden szempár rám szegeződött, de én is jól megnéztem az ott lévőket. Öt srác ült hátul, egy kupacba verődve. Két fekete hajú, egy szőkés-barna, és kettő világos barna hajú srác, az ablaknál hasonló felállásban öt lány, akarom mondani pláza cica, álldogált, végül pedig még két teljesen fekete hajú, punk lány ült az első padon. 
Nem törődve semmivel, végig pásztáztam a padokat, és megállapodva a második sor, fal melletti padjánál, levágtam magamat oda.
-Hé, vöröske!-kiáltott az egyik ablaknál álló lány, mire én kérdőn néztem rá.-A te fajtádnak tényleg nincs lelke?-vihogott, mire én csak unottan fordultam vissza a padom felé.
-Én téged ismerlek.-nézett rám az egyik előttem ülő punk lány.-Te Ed Sheeran kis húga vagy, nem?-húzta össze a szemöldökét, én pedig csak felsóhajtottam.
-De, igen.-bólintottam fáradtan, majd unottan hátra dőltem a székemen.
-Annak a ronda vörös énekesnek?-hallottam a plázacicák sugdolózását, mire nekem ökölbe szorult a kezem.
-Ashley, ezt pont te mondod? A szépséged 90%-át letudnám törölni egy vizes zsepivel!-szólt oda a punk lány, majd ismét felém fordult.-Ne törődj velük.-rázta a fejét, mire én csak bólintottam.
-Védd csak meg a Brit lánykát, hisz ő nem tudja megvédeni magát!-pofázott továbbra is (ezek szerint) Ashley.
-Meg tudom védeni magamat, csak félő, hogy akkor az a maradék 10% szépséged is oda lenne. Feltéve persze ha egyáltalán van olyanod.-néztem rá fapofával, majd feltűnően, összehúzott szemöldökkel végig mértem.-Nem, sajnálom. Valahol azt is elhagyhattad.-húztam el a számat, mire a hátul ülő srácokból kitört a röhögés, és az előttem ülő két lány is elismerőn bólintott.
Ashley dühösen beletúrt a hajába, majd mint valami hisztis picsa, kivonult a teremből, a "barátnői" utána.
-Ez szép volt.-emelte fel a kezét az egyik punk lány, én pedig belecsaptam.-Sarah, igaz?-mosolygott rám, mire én bólintottam.-Sophie.-bólintott ő is.-Ő pedig Grety.-bökött a mellette ülő lányra.
-Sziasztok.-mosolyodtam el én is. Még el sem kezdődött a nap, de már sokkal jobb kedvem volt.
Így ismertem meg a két új legjobb barátomat. Látszólag két nagyon kedves, ártatlan lánnyal álltam szembe, de mikor megismertem az iskolán kívüli társaságukat, kiderült, hogy egyáltalán nem ártatlanok. Eléggé rendesen ittak, cigiztek, és drogoztak is néha, alig 16 évesen, és engem is sok mindenbe bele rángattak.
Mikor elmondtam nekik, hogy mi történt Ed, Niall és én köztem, nagyon megértőek voltak. Mondták, hogy az idő majd mindent rendbe hoz, és a többi hasonló bölcsességet, de támadt még egy másik ötletük is. Mikor mondtam nekik, hogy utálom a vörös hajamat, mert minden áldott reggel mikor belenézek a tükörbe, a bátyámat látom ebben a színbe, rávágták, hogy fessem be kékre, jól fog állni. Így lett október végére kék, egyenes hajam, és igazuk volt, tényleg jól állt.
Akkoriban kezdtem el felvenni egy eléggé furcsa stílust. Folyton sötét, fekete cuccokba jártam. Talán a környezetem ragasztotta rám ezt az egészet, de nem érdekelt, jól éreztem magamat úgy, ahogy voltam.
A következő hülyeség amibe belerángattak, az az ivás volt, de azt mondjuk nem is annyira bántam, hisz lehet, hogy nem megoldás semmire, de legalább elfelejtem a problémát. Sokan kérdezték a társaságunkból, hogy miért iszok ennyit, ilyen idősen. Mikor megmondtam nekik, hogy Niall Horan és Ed Sheeran miatt, biztos vagyok benne, hogy hülyének néztek, hisz nem tudhatták, hogy az egyik srác a bátyám, a másik meg a szerelmem.
Az egyik este, egy eléggé érdekes szórakozó helyen töltöttük az időnket, mikor megjelent egy 18 év körüli srác. Hosszabb fekete haja a szemébe lógott, és ilyen JB-s stílusba oldalra volt nyalva. Az egész jobb karja tele volt tetkókkal, és egy rakás karkötővel, meg fesztivál szalaggal.
-Jó a buli hölgyeim?-lépett oda hozzánk, majd rám mosolygott.
-Aha, meg vagyunk David, kösz.-bólintott unottan Sophie.
-Nem mutatsz be?-vonta fel a szemöldökét a srác, miközben kérdőn felém mutatott.
-Sarah, a seggfej haverom, David. David, az egyik legjobb barátnőm, Sarah.-esett túl a formaságokon Sophie, én pedig kezet nyújtottam David felé, de ő csak hülyén nézett rám.
-Nézd el tőle. Brit.-legyintett a mellettem álló Grety, de David csak még értetlenebb fejjel nézett rám.
-Angol vagy?-szaladt fel a szemöldöke, mire én csak szégyenlősen bólintottam. Arra felé nem nagyon szeretik az angolokat, ezért is féltem sokáig, hogy nem lesznek barátaim.-Király.-vigyorgott. Hát, pont nem erre a reakcióra számítottam.-Meghívhatlak egy italra?-intett a pult felé, de én csak kérdőn néztem Sophie-ra.
-Menj csak. Nem vagyok az anyád.-tárta szét a karját. Akkor már elég pia volt benne, hogy így beszéljen velem is, de nem érdekelt, hisz az alatt a pár hónap alatt már megszoktam a stílusát.
-Persze.-mosolyogtam David-re, ő pedig megfogva a csuklómat, elkezdett a pult felé húzni.

-Az a David akire gondolok?-vonja fel a szemöldökét Ryan, én pedig ismét csak egy bólintással válaszolok.

 David-el nagyon jól kijöttem, és mivel akkoriban kezdődött el a suliban a szünet, folyton vele lógtam. Nagyon jó barátok lettünk, szinte mindenhova együtt jártunk.
David kitalálta, hogy csináltat magának egy tetkót, én pedig elkísértem a szalonban. Ed-hez hasonlóan én is imádtam a tetkókat, de nekem a vöröske még akkor megtiltotta, mikor ő rászokott.
-Na öcsi, mit szeretnél? A barátnőd nevét?-bökött felém a tetováló csávó, mire David felnevetett.
-Nem, nem a barátnőm. Csak barátok vagyunk.-magyarázkodott rögtön, mire a csávó végig mért mind kettőnket.
-Pedig összeillenétek.-vonta meg a vállát, mire én csak kínosan elmosolyodtam.-Szóval, mit szeretnél?-tért vissza az eredeti témánkhoz.
-Egy madarat a bal kezemre. Ide.-bökött a csuklójára David.
-Csajszi, te is szeretnél egy tetkót?-lépett mellém egy 20 év körüli srác, mire én elmosolyodtam.
-Nem vagyok nagy korú.-ráztam a fejemet vigyorogva.
-Nem baj. Karácsonyi ajándék.-intett nekem a srác, hogy üljek le a székre.

Ryan hozzá ér a bal kezemhez, mire én odakapom a tekintetemet. 'Fucked up' olvassható a karomon.
-Megbántad?-néz rám kérdőn Ryan, de én csak a fejemet rázom.
-Nem. El lettem baszva, ezt a mai napig is így gondolom. Nem vagyok tökéletes, és nem is leszek.
-Ezért csináltattad a többi tetkót?-húzza végig a karomon az ujjait, engem meg kiráz a hideg.
-Részben.-bólintok.

Kb. fél óra múlva végeztünk a szalonba, utána pedig elmentünk sétálni.
Talán ez is éppen a sors fintora volt, hisz a Madison Square Garden felé mentünk, ahol nagy meglepetésünkre hatalmas tömeg volt. Lányok százai (vagy inkább ezrei) sikítoztak a kordonok mögött, mi David-el pedig kérdőn  sétáltunk oda az egyik csapathoz.
-Lányok, mégis mi a fene van itt? Sosem láttam még itt ennyi lányt egyszerre!-röhögött David.
-Jaj, ne már, hogy nem tudjátok!-vijjogott az egyik lány, mire én megforgattam a szememet, és unottan néztem a hatalmas csarnokra.
-A One Direction-t várjuk. Most lesz a koncertjük.-mesélte a másik lány, mire én lefagytam. 
Fél éve nem hallottam ezt a két szót így, együtt. One Direction.

9. New York is not a dream for me

New York is not a dream for me

-Sarah.-néz rám Ryan.
-Tessék?-mosolygok rá kedvesen.
-Tudom, hogy ez most parasztság lesz, de nekem még nem mesélted el a New York-os sztorit... Vagyis hallottam belőle részleteket, de...-magyaráz össze-vissza, mire én bólintok.
-Elmesélem, nyugi.-húzódik halvány mosolyra a szám.

Miután Ed-el eléggé durván összebalhéztunk, és a fejemhez vágta, hogy nem is vagyok a testvére, plusz Niall-t is faképnél hagytam miután megcsókolt, másnap indultam New York-ba a nagybátyámhoz, Chris-hez.
Eredetileg úgy volt a terv, hogy reggel felkelek, megreggelizek, kimegyek a reptérre, majd elhúzok innen a francba.
Nos, ez a felkelésnél meghiúsult, ugyan is egy átsírt éjszaka után semmi kedve az embernek még utazgatni, nem hogy felkelni, így hatkor Elliot rontott be a szobámba, hogy (ahogy ő mondta) 'A rohadt életbe Sarah, hat óra van! Le fogod késni azt a kibaszott repülőt!'.
Tíz perc alatt sikerült elfogadható állapotba hoznom magamat, és rekord idő alatt meg is reggeliztem, úgyhogy fél óra múlva már úton is voltunk.
Egész úton ugyan azzal a bizonyos üveges tekintettel bámultam az elmosódó tájat.
-Hé.-szólt Elliot lágy hangon, mire én kérdőn fordultam felé.-Hiányozni fogsz.-tette a szabad kezét a térdemre, hogy éreztesse velem, amit abban a pillanatban nem bírt kimondani szavakkal.
"Nyugi kislány, én még veled vagyok, ne félj. Idővel minden jobb lesz."
-Te is nekem.-mosolyodtam el halványan, mire ő is valamiféle szomorkás mosolyt varázsolt az arcára.
-Meg fog békélni, hidd el.-váltott témát.-Biztos, hogy nem gondolta komolyan, azt amit mondott.-tette hozzá, mire én csak felsóhajtottam, és visszafordultam az ablakhoz.
-Te nem ismered még ezt az oldalát.-bámultam tovább a mellettünk elhaladó autókat.
Az út további része csendben telt. Elliot vezetett, én pedig bámultam London utcáit, talán utoljára.
Ahogy kiértünk a reptérre, végleg elakartam búcsúzni Exampel-től, de ő előhúzott a zsebéből valamit... Valami töröttet.
-Sajnálom, már nem tudtuk megmenteni Lilly-vel. Ed mérgében összetörte.-nyújtotta át a telefonom darabjait.-Viszont.-nyúlt most a másik zsebébe.-Még régebben kaptam egyet amit nem használok, úgyhogy neked adom.-nyomott a kezembe egy Blackberry-t.-Belementettem az én számomat, meg Lilly-ét.-tette hozzá.
-Köszönöm. Tényleg.-néztem rá én is hálásan.
-Jó legyél.-ölelt magához szorosan, én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat.-Ígérd meg, hogy hívni fogsz, legalább engem.-suttogta, és eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Megígérem.-mosolyodtam el halványan.
-Menj, sietned kell.-nyomott egy puszit a homlokomra.-Vigyázz magadra.-mondta utoljára, majd ellépett mellőlem, én pedig felkaptam a cuccaimat, és elindultam az új életem felé.

-Example-el még tartod a kapcsolatot?-szól közbe Ryan.
-Nem, azóta nem, mióta...-nyelek egy nagyot, mielőtt kimondanám, de szerencsére Ryan nem hagyja.
-Tudom.-bólint megértően.

 Ahogy ültem a repülőn, egy hirtelen ötlettől vezérelve, előkaptam az új telefonomat, és bekapcsoltam.
Új élet, új város, és új emberek mellé új telefon is kell ezek szerint... Mindegy. Legalább anyáék sem fognak zaklatni. Mondjuk amennyire nyáron hiányoztam nekik, azon sem csodálkoznék, hogy ha nyáron haza mennék, és meg sem ismernének. Sosem volt velük jó a kapcsolatom, mert én már nem voltam tervezett gyerek. Ed volt mindig a család büszkesége, Matthew volt a második pasi a háznál, én meg... Én meg voltam a kolonc. A lány aki igazából senkinek sem kell, de ha már itt vagyok, vonakodva, de gondomat viselik.
Matthew nem is volt igazán a bátyám. Ő leginkább csak egy srác volt, akivel egy házban éltem, és valamilyen úton-módon a közeli rokonom, de sosem tekintett rám úgy, mint Ed. Ed volt az a srác, aki mindig kiállt mellettem, egészen mostanáig. Most már abban sem vagyok biztos, hogy valaha viszont látom őt.
Mikor megérkeztem New York-ba, Chris már várt rám, a feleségével, Taylor-al, és igen, fogalmuk sem volt arról, hogy ez mennyire ironikus.

-Taylor-nak hívták a feleségét?-törik ki Ryan-ből a röhögés.
-Igen, de ez még semmi.-nézek rá én is mosolyogva.-Ráadásul még szőke is volt.-kontrázok, mire Ryan csak még jobban röhögni kezd.

A következő két hét leginkább azzal telt, hogy kipakoltam a cuccaimat, és beszereztem a sulihoz szükséges marhaságokat. Igen, két hétbe telt megcsinálnom ezt a két dolgot, ugyanis az elsőnél fenn akadtam egy apróságon, ami nekem sokat jelentett.
Amikor kipakoltam a ruháimat, és a gitártokomhoz léptem, hogy ki vegyem belőle a gitáromat, de nem a sajátomat találtam benne, hanem Ed kedvencét, Nigel-t, és két kis cetlit.
"Remélem jól fogod érezni magad az új városban, új emberek között, prücsök. Amikor oda megyek koncertezni, meglátogatlak, ígérem. Hiányozni fogsz. Ed x"
"Csajszi, remélem jó négy éved lesz oda kint. Majd írj. Amúgy remélem, hogy pár év múlva majd ugyan azt a Sarah-t fogom/fogjuk visszakapni, akibe beleszerettem. Niall xoxo" volt olvasható a két papírfecnin.
Amint megláttam a dátumot, könny szökött a szemembe. "2012. 08. 21." A gála napján írták... Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha ott helyben meghalnék. Minden fájdalom elmúlna a másodperc töredéke alatt. Semmi nem fájna többé, és meg is tehettem volna, hisz ki hiányolt volna? Senki. Abban a pillanatban senkim nem volt. Egy személy sem, aki odajött volna hozzám, átölelt volna, és azt mondta volna "Nyugodj meg, minden rendben lesz. Ne félj. Én itt vagyok veled." 
Teljesen magamba voltam zuhanva suli kezdésig, de ez Chris-nek meg Taylor-nak fel sem tűnt, hisz éjjel-nappal dolgoztak, így általában egy héten jó ha egyszer összefutottam velük a lakásban.